Voyager Team: Novák Krisztián és Pulay Sándor 8760 km -en át.!
Hajnalban a Kossuth tér felé tartva, mozgalmi gyülekezéshez hasonló tevékenységet észleltem (de ez sokkal békésebb és boldogabb volt, szerencsére) Kezdődik a nagy futam a célig 8760 kilométer vár mindenkire (ez majdnem 1000 km-rel több mint a Dakaron). A Budapest-Bamako rali résztvevői négynapi európai autózás és motorozás után látják meg Afrika partjait, ahonnan további tizenkét nap után jutnak el a Mali fővárosba, Bamakóba. A verseny kategóriában negyvenen indultak, a feladatuk az lesz, hogy a megadott esti időpontig megérkezzenek a futam által meghatározott helyszínekre, amiért pontot kapnak. Ezentúl tájékozódási feladatokat is kapnak, amelynek jó teljesítéséért ugyancsak pontokat szerezhetnek. Több mint négyszáz induló rajtolt el, ebből száz külföldi és háromszáz magyar van. Minden versenyző, aki már végzett a felkészítéssel a fotósoknak teccelgett. A fiúk is megérkeztek, bár már tegnap este el kellett volna foglalniuk a rajt helyszínt, de az utolsó simítások kicsit elhúzódtak. De most minden a maximális rendben, csomagok spanolva. Szinte szétszedte az érdeklődök hada a járgányt. Mindig mondtam "vegyél egy velorex-et és mindenki mosolyogni fog az utakon he meglát" Egy-két interjú, aggodó de vidám büszke rokonság, viccelödő haverok. 7.30-kor eldördűlt a startpisztoly és a trikolka elsőként gördülhetett át a rajt kapun.
Integetés, búcsúzkodás és nyomtak egy kövéret, irány Genova több mint ezer km, csak baleset és hiba mentesen teljen.
2008.01.12. Csak úgy hasít a trikolka :-) az osztrák határt átlépve. A közönség nagy favoritjának számító Velorex csapat Klagenfurt előtt 2O kilométerre lerobbant. Novák Krisztián és Pulay Sándor késő este a zuhogó esőben próbálta újraéleszteni az 1961-es cseh bőregeret. A reggel Velencében kihallgatott beszélgetések alapján eltört a benzincsöve.
:((
2008.01.13. Sikerült javítani a benzinpumpa meghibásodását, és már Monaconál vannak. Az alkatrész otthonról érkezett és egy éjszakás szerelés után sikerült megjavítani a veloREXIT "Megettek minket a hun kamionosok úgy örültek nekünk, kicsit melegszik a hegyek közt de király minden." Igaz a mai állomás Meyreuil még párszáz km, de reméljük beérik a többieket.
2008.01.14. Ez aztán valóban ágyúgolyó futam. Röpke 48h alatt, szervizeléssel 2000 km hiszen reggel 8h-kor már Barcelónában volt Sanya és Krisz. Ami azt jelenti, hogy erre napra kiírt etáp nagyrészét ők már ezzel a padlógázzal teljesítették is. Velorex-el minden rendben, még a narancsfák is nekik integetnek az út mentén