Fórum, csevegés a velorexről!

  olvasó

Zamárdi "Bukfenc" Tamásnál

Plants: image 4 0f 6 thumb

"Nekem a Balaton a riviéra"

Nekem a 2010-es évben, a legszebb élményem, a Tomasnál eltöltött hétvége volt, mert azt követően sajnos nem tudtam részt venni a többi baráti összejövetelen! Én a Pajtimmal indultam el, és a Dunakeszi-i bázisról, Karcsi és Gergő társaságában, az első úti célunk Lipy volt Tárnokon. Itt volt már Tomas is, ő még a Lipy egérkéjét szerelte. Hurvinkával szintén itt találkoztam /most másodszor/. Ezután megérkeztek Sanyiék a Bamakót megjárt egérkével. Némi beszélgetés és élmény beszámoló után, neki indultunk a Balatoni hétvégének. Az úton szokás szerint kicsit elkezdett csöpörögni az eső, de az igazi Velorexes lenyított ponyvával közlekedik, ahogy ezt az alapítók mondják, így végül is a kabrió érzés győzött! Nem tudom, hogy hol de a csapat közé befurakodott egy Suzuki, és időnként integetett, hogy előzzem meg, de ez az egérkével nem olyan egyszerű, ezért kezdtem mérges lenni rá. De később kiderült, a buszos Pisti volt, aki Fehérvárról szintén a csapathoz tartozik, csak ő még nem tudott az egérrel jönni, de azért Tündivel ott voltak! Tomasnál még csatlakozott Pécsről, Dávid és a
barátnője, és Tomas Balatoni barátai. Végül is ha jól számolóm hat Veló jött össze. A Balatonon töltött idő bográcsolással, iszogatással, jó bezsélgetésekkel,a környékbeli túrával,fürdéssel telt. A hétvégén még meglátogatott minket Teky, Attila barátjával, valamint Lipy is a Feleségével, és megismerhettünk egy márkatársat Balatonszentgyőrgyről! Hát nagy vonalakban ennyit tudnék elmondani. Hálás köszönet Tomas-nak a lehetőségért, és mindenkinek aki ott volt!
Szerintem a képekből is látszik, az amiről írtam!!!

készítette: Maus dátum: | 2011.06.10.
lájkolj, oszd meg: Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez
 

 

Írj levelet Nekünk! Buchala Attila levél Lodi Károly levél Glasza Gergely levél

Keresés a velorexklub.hu oldalon

mystat Google PageRank Keresned sem kell!

Vissza a lap elejére.

fejlesztők: hurvinek, svejk, bobek Minden jog fenntartva veloREX klub hungary